Dec 27 2008

Best of 2008

Itt az év vége, a kiértékelések ideje. Elkészítettem a Top 20-as listámat, amely barmelyik unalmas buliból őrjitő szuper-partyt varázsol :D és ez nem vicc

http://romanianmusic.site88.net/?page_id=14


Dec 27 2008

Play and Win

A mai nap egy olyan csapatot fogok bemutatni, akik bebizonyították, hogy a háttérből is lehet IGAZI zenét csinálni. Ők a Play and Win (Marci, Radu, Sebi). Ez a tehetséges trió gyulafehérvárról indult útjára. Az igazi sikert az Akcent Kylie cimű száma hozta meg 2005-ben, ami Európa szerete felkerült a toplisték élére. Ezt követően nem volt megállás egymást követték a jobbnal jobb számok (Activ - Superstar, Lucruri simple, 3SE - Oare unde esti )
A csapat 2008 elején érezte úgy, hogy eljött az idő a színre lépéshez, saját számokat kezdtek kiadni (Slow motion, Summertime, Goodbye blue sky), amelyek rövid ídő alatt felkerültek a toplistákra ( a Slow motion című számuk jeleneleg a Vibe FM (Romania egyik leghallgatotabb elektrónikus zene rádioja) toplistáján az első helyen áll).
Kezdeti nehézségeik ellenére több eddig ismeretlen együtessel együtműködve felkerültek a topra.
Innával es Morrissal együtmüködve több slágerük is megjelent ( Inna - Hot , Morris - Desire, Morning Light)

Akcent - Kylie



Play and Win - Slow motion


Play and Win - Summertime


Play and Win - Goodbye blue sky


Dec 27 2008

David dj - Az idei nyár felfedeyettje

Innahoz hasonlóan David dj is teljesen ismeretlenként jelent meg 2008 nyarán a román zenei palettán.
Első száma a sexy thing pilllanatok alatt a legfelkapottab szám lett: az ország leghalgatottab rádiói folyton ezt a számot játszották, nem telt el olyan nap hogy legalább 10szer ne halljam ezt a számot.
Az MTV által szervezett Romanian Music Awards 2008 -on (ami az ország legrangosabb zenei eseménye) David 2 címet is elnyert a “Best Dance” és a “Best DJ” kategóriában. Ezt követően Davidnak több hasonloan nagsikerű száma is megjelent Nasty Dream, Disco Lights (ezekről a későbbiekben szólok még pár szót)



A zeneszámhoz készült videoklipp:
http://www.vimeo.com/1709647

Véleményem szerint David Dj az év zenei felfedezettje,aki meg sok meglepetést tartogathat a hallgatók számára.


Dec 27 2008

Inna - Hot

Csak ugy a semmiből bukkant elő és pár nap alatt a hallgatok nagy részének tetszését elnyerte. Ez nem más mint Inna (Elena Alexandra) első számának története.

Inna Hot cimű száma 2008 novembereben jelent meg. És hirtelen berobban a köztudatba.Azóta nincs olyan party ahol legalább egyszer el ne hangzana ez a szám. A szám elkeszítésekor, Inna a Play and Win - nel muködödott össze, akik akkoriban csak egy feltörekvő diszkós csapat voltak (azóta az ők életük is teljesen megváltozott, már saját számokat is megjelentettek - a késöbbi részekben az ők munkásságára is kitérek, hiszen ezek a fiúk minden megbecsülést megérdemelnek :P)


A nagy sikerre való tekintettel a szám megszületése után a videoklippet is leforgatták.

http://www.vimeo.com/2499816

Az elmúlt időszakban ez a szám Európa szerete befutott: Lengyelországban, Bulgáriában, Törökországban, Oroszországban és még sok más helyen a toplisták élére tört, és nemrég magyarországi regionális rádiók is játszani kezdték.


Dec 27 2008

Kezdet

Sziasztok. A többi bloggertől eltérően nem fogok több száz soros, agyoncicomázott bevezetőt írni. Ezért a lényegre is térek. Blogom témája a minőségi, ám az anyaországi ember számára ismeretlen zeneszámok bemutatása. Azért írom hogy anyaországi, mivel én erdélyben élő elektonikus zenét kedvelő ember vagyok. Tehát blogom legföbb témaköre a romániai, minőségi elektronikus zene bemutatása, ami eddigi tapasztalataim szerint teljesen ismeretlen az átlag magyarországi ember számára. Igazam van? :P

Az elmúlt pár hónapban több romániai előadó is megfordult a magyarországi toplistákon, akikröl általában a hallgató azt sem tudja, hogy romániai

például: Ian Oliver feat. Shantel - Bucovina



ismerős?

Tehát ha első kézböl szeretnéd megismerni a romaniai előadokat, még az előtt hogy felkerülnének a toplistakra, vagy csak zenét szeretneél hallgatni, akkor itt a helyed.

A továbbiakban hagyom hogy a zene beszéljen helyettem :P